Elérhetőség: Raktáron (85 db)
2020. január 1-től a Dohányzásra kijelölt hely tábla a 06 80 200 493 telefonszámmal érvényes. Amennyiben más telefonszámot lát az Ön által kihelyezett táblán, cégünknél azonnali szállítással megrendelheti.
A kormány a rendeltet a nem dohányzók védelmében hozta és a dohányzóknál pedig előírta a dohánytermékek fogyasztásának és forgalmazásának szabályait. A nem dohányzók védelmét szolgáló szabályok betartásával együtt, a feliratok meglétét is a járási kerületi kormányhivatalok nép-egészségügyi intézményei ellenőrzik.A rendeletben fontos előírás az is: a dohányzási korlátozással érintett helyet vagy helyiséget, valamint közterületeket, illetve a dohányzásra kijelölt helyet, illetve a nem dohányzó intézményt vagy munkahelyet szembetűnő, illetve jól látható, továbbá egyértelmű módon az oda érkezők számára felirat vagy jelzés alkalmazásával kötelező megjelölni.
A kormányrendelet a kivitelre vonatkozóan: Dohányzásra kijelölt hely feliratnak és a jelzésnek piros színűnek kell lennie, az egyéb felirat már fekete színű. A szöveg méretét tekintve előbbi legalább 30 pontos Helvetica Bold, míg utóbbi legalább 18 pontos betűméret legyen. Fontos kitétel, hogy a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell. A jelzés, illetve felirat anyaga szabadon választható, azonban a jelzés és felirat mérete, színe és betűtípusa meg kell, hogy feleljen a jogszabályban foglaltaknak.
Fontos!
A fenti kormányrendelet semmiképpen sem értini a munkahelyen alkalmazandó biztonsági és egészségvédelmi jelzésekről szóló 2/1998(1.16).MüM rendelt szerinti, a munkahelyekre vonatkozó biztonsági és egészségvédelmi jelzések alkalmazásának kötelezettségét.
Kínálatunkban a Dohányzásra kijelölt hely tábla A/4-es méretben, műanyag táblában és öntapadó matrica formában is kapható.